17 ÓRAI HíRÖSSZEFOGLALÓ, CSÜTÖRTÖK, 2O12. MÁJUS 31.

BELGRÁD – Tomislav Nikolić, Szerbia újonnan megválasztott elnöke ma a köztársasági parlament előtt tett esküjével hivatalosan is megkezdte államfői mandátumát. Az elkü szövege a következő volt: „Esküszöm, hogy minden erőmet - beleértve Koszovót és Metóhiát, mint alkotóelemeit - Szerbia Köztársaság szuverenitása és területi egysége megőrzésének, továbbá az emberi és kisebbségi jogok és szabadság érvényesítésének, az Alkotmány és a törvények tiszteletben tartásának és megvédésének, valamint Szerbia Köztársaság minden polgára békéje és jóléte megőrzésének szentelem és lelkiismeretesen és felelőšégteljesen végzem minden kötelezettségemet”. Az új államfő beiktatása június 11-én lesz.

BELGRÁD – Ma megalakult Szerbia Képviselőháza. Az új öšzetételű testület 25o képviselője mandátumának a hitelesítésével hivatalosan is új parlamentje van Szerbiának. Az ülésen elnöklő Zaharije Trnavčević korelnök kijelentette, hogy a népképviselők megválasztásáról szóló mind a 25o bizonylat öšzhangban van a Köztársasági Választási Bizottságnak a lezajlott választásokról szóló jelentésével, és ežel minden képviselő mandátuma megerősítést nyert. A képviselők először a hivatali esküt tették le, amelynek szövege a következő: „Esküszöm, hogy a népképviselői kötelezettségeket elkötelezetten, becsületesen, lelkiismeretesen és az Alkotmányhoz hűen teljesítem, védeni fogom az emberi és kisebbségi jogokat és a polgári szabadságjogokat, és a legjobb tudásom és képešégeim szerint szolgálom Szerbia polgárait, az igazságot és az igazságošágot“. A 25o tagú parlamentben 11 válsztási lista képviselői vannak jelen, ebből 5 kisebbségi listának számít. A képviselői mandátumokat a választási listákon szereplő nevek sorrendje szerint osztotta ki a választási bizottság. Zaharije Trnavčević fog elnökölni mindaddig, amíg meg nem választják az új házelnököt, alelnököket és a parlament titkárát.

BELGRÁD – A szervezett bűnügyeket vizsgáló szerbiai ügyészség ma bejelentette, hogy nyomozás előtti eljárás folyik annak a bűnszövetkezetnek a nyolc tagja ellen, amelyet Szerbiában és külföldön elkövetett gyilkošágokkal és garázdasággal gyanúsítanak. Miljko Radisavljević ügyész írásos nyilatkozatában kijelentette, hogy a bűnügyi rendőrség belgrádi igazgatósága tegnap a csoport hét tagját letartóztatta. A házak, lakások és más objektumok kutatása során nagyobb mennyiségű tűzfegyvert, golyót, bombát és más robbanóanyagot talált a rendőrség – áll Radosavljević nyilatkozatában.

BELGRÁD – Bojan Pajtić, a Demokrata Párt alelnöke ma kijelentette: teljesen bizonyos, hogy az új szerbiai kormány gerincét a Demokrata Párt és a Szerbiai Szocialista Párt képezi majd, de a továbbiakban más potenciális partnerekkel is tárgyalnak. Pajtić a szerb parlamentben újságíróknak elmondta, hogy optimista a kormány gyors megalakulását illetően, mert, mint mondta, a kormányalakításban „olyan felelős emberek vesznek részt, akik tudatában vannak, hogy Szerbiának stabilitásra van szüksége. Božidar Djelić, a Demokrata Párt képviselője ugyanakkor nem minősítette reális elvárásnak, hogy hétfőig ismert legyen az új kormány öšzetétele, mivel a parlament csak ma alakult meg, és az új államfő, aki ažal a felhatalmazášal rendelkezik, hogy ajánlatot tegyen a kormányalakító személyére, még csak ma tette le az esküt.

BELGRÁD – Jorgovanka Tabaković, a Szerb Haladó Párt tisztségviselője, parlamenti képviselő ma kijelentette, elvárja, hogy a Demokrata Párt és a Szerbiai Szocialista Párt mielőbb köžé tegye a kormány megalakításához szükséges többség öšzetételét, ugyanakkor annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy egy ilyen kormánnyal Szerbiában nem lesz jobb az élet. Tabaković ašzony kifejtette: elvárják, hogy a nevezett két pát képviselői minél előbb közöljék az államfővel, hogy milyen többség kialakítására képesek úgy, hogy az a többbség ne álljon mindöšze 126 képviselőből, haem stabil legyen. Ha képesek a stabil többségre, akkor mi gratulálni fogunk nekik – mondta Jorgovanka Tabaković újságíróknak a parlamentben. Hožátette azonban, hogy „túlságosan komoly személy“ ahhoz, hogy elhinné, Szerbia egy ilyen kormánnyal jobb lehet, különösen, ha figyelembe vešzük a Fiskális Tanács jelentését.

LESKOVAC – Boris Tadić, a Demokrata Párt elnöke ma Leskovacban elítélte az egyes önkormányzati képviselők és családtagjaik elleni fenyegetéseket, amelyek a városban lezajlott politikai tüntetések alkalmával hangzottak el. Tadić felszólította a rendőrséget, hogy vizsgálja ki, kik állnak a demokratákhoz átállt képviselők fenyegetői mögött. Ugyanakkor cáfolta azokat a hireszteléseket, hogy megállapodás jött létre a Demokrata Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Szerb Haladó Párt között a helyi szinten történő együttműködés tekintetében, s eközben elutasította, hogy az új köztársasági kormány megalakításáról nyilatkožon, mondván, hogy a tárgyalások most vannak folyamatban.

BELGRÁD – Jovan Krkobabić, a még hivatalban levő szerbiai kormány alelnöke ma kijelentette, elfogadhatatlannak tartja a Fiskális Tanács javaslatát, hogy a közterhek finanszírozásában való nehézségek miatt fagyašzák be a nyugdíjakat. „A nyugdíjak befagyasztása nem jön számításba, még kevésbé a csökkentése“ – nyilatkozta Krkobabić a Beta hírügynökségnek. Elmondta, hogy Szerbiában az átlagnyugdíj alig több 22 ezer dinárnál, úgyhogy a nyugdíjak befagyasztásával „szociális genocídium történne, mert az emberek éhen halnának, amit egyetlen felelős ember sem engedhet meg“.

SZOCSI – Az orosz fél már eljuttatta a szerbiai vasutak modernizálásának hitelezéséről szóló aláírt dokumentumokat és azt várja, hogy azokat őszig ratifikálja a szerbiai parlament – jelentette ki ma Vladimir Jakunjin, az orosz vasutak igazgatója. A Szocsiban folyó nemzetközi vasúti üzleti fórum során megtartott sajtótájékoztatón Jakunjin azt mondta, hogy az orosz fél készen áll arra, hogy a szerb féllel együtt hožálášon a projekt realizálásához. A hitel utáni kamatokról nem nyilatkozott, mondván, hogy azt kormányszinten intézik.

HÁGA – A nem szerbek ellen Boszniában elkövetett genocídiummal vádolt Ratko Mladić volt boszniai szerb tábornok védői ma ismét azt kérdék, hogy az eljárást halašzák el hat hónappal, mivel az ügyészség még mindig nem hozta nyilvánošágra a bizonyítékait, amelyekre a törvény kötelezi. Miután május 16-án és 17-én elhangzott az ügyészség bevezetője, a vád tanúinak meghallgatását június 25-ére tervezték azt követően, hogy a védők követelésére elhalasztották a május 25-ére tervezett meghallgatást. (Beta)