17 ÓRAI HÍRÖSSZEFOGLALÓ - SZERDA, 2013. MÁJUS 22.
BRÜSSZEL – Ma Brüsszelben folytatódott Ivica Dačić szerbiai és Hashim Thaci koszovói kormányfő tárgyalása. Közvetítőként Catherine Ashton kabinetjének egyik magas rangú tisztségviselője van jelen, mert az EU külügyi főképviselőjének az uniós vezetők ülésén kell részt vennie. Maja Kocijančič, Ashton szóvivője újságíróknak elmondta, a háromoldalú tárgyaláson az EU részéről Fernando Gentilini, a külügyi hivatal Nyugat-Balkánnal megbízott igazgatója vesz részt. A tárgyalásokat figyelemmel kísérő tisztségviselők úgy vélik, Ashton igyekszik elérni, hogy a felek a nap folyamán megállapodásra jussanak a brüsszeli egyezmény végrehajtását illetően. A szerb tárgyalóküldöttséghez közeli forrásból a Betának úgy nyilatkoztak, hogy a helyzet „rendkívül bonyolult”, a végkifejlet pedig bizonytalan.
BELGRÁD – Aleksandar Vučić, a kormány első alelnöke kijelentette, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a közszféra béreinek befagyasztását és az ország kiadásainak drasztikus lefaragását javasolta. Vučić a holnapi NIN hetilapnak adott interjújában közölte, beszélni fog Ivica Dačić kormányfővel, mert, mint fogalmazott, muszáj beszélni arról, hogy miként „gyógyítsák ki a szerb gazdaságot, akár a következő választás elvesztése árán is”. Dačić két nappal korábban kijelentette, ellenzi a nyugdíjak és fizetések befagyasztását. „Az IMF két nappal ezelőtt azt mondta, hogy be kell fagyasztanunk a béreket a közszférában és drasztikusan csökkentenünk kell a kiadásokat, ugyanakkor nem szabad emelnünk az adókat, mert az még jobban legyengítené a gazdasági mozgásokat. Vajon az lesz-e a válaszunk, hogy nem fogunk semmit sem befagyasztani, nem csökkentjük a kiadásokat, sem az adminisztrációt, csak azért, mert a nép ezt szeretné hallani?” – tette fel a kérdést Vučić.
BELGRÁD – Tomislav Nikolić szerb elnök ma a diaszpórából származó, kiemelkedő személyiségekkel tárgyalt. Ők a diaszpórával és a régió szerbségével együttműködő iroda szervezésében érkeztek Belgrádba – közölte az elnöki hivatal sajtószolgálata. Nikolić államfő kijelentette, az államnak az utóbbi évtizedekben tett téves lépései miatt Szerbia és a határon túli szerbség kapcsolatai tovább romlottak. „Nem szeretném azt a kérdést hallani önöktől, hogy ’mit tehetnénk Szerbia érdekében’. Ezt önök maguk döntsék el” – mondta az államfő és hozzátette, őszinte, partneri viszonyra van szükség, ami ismét megteremti a kölcsönös bizalmat. Szavai szerint Szerbia számára rendkívül fontos, hogy a diaszpóra egységes legyen, mert csak így segíthet az ország tekintélyének javításában és a befektetések idevonzásában.
BELGRÁD – Az éves infláció Szerbiában októberig visszatér a célként kitűzött határértékek közé, ami 2,5-5,5 százalékot jelent – értékelte ma a Szerbiai Nemzeti Bank. Az inflációról szóló május jelentésében a központi bank kiemeli, az év elején tovább csökkent az inflációs nyomás, ezért arra lehet számítani, hogy az évközi infláció is tovább csökken, és a második negyedév végére ismét egyszámjegyű lesz. Az SZNB szerint az infláció csökkenéséhez alapvetően az élelmiszer árának a csökkenése járul hozzá, továbbá a devizaárfolyam stabilitása és az alacsony hazai kereslet. Az infláció növekedésére viszont csak a szabályozott árak hatnak ki, mindenekelőtt az áram bejelentett drágítása, de ez sem lassítja az infláció esését, és azt, hogy a célként kitűzött határértékek közé térjen vissza – pontosít a jelentés.
BELGRÁD – A Szerbiai Nemzeti Bank ma módosította az ország ez évi gazdasági fejlődésére vonatkozó prognózisát 2,5-ről 2 százalék körüli értékre. Ezt az eurozóna vártnál lassabb gazdasági javulásával magyarázzák. Az inflációról szóló májusi jelentés szerint a hazai és a globális kereslet egyaránt alacsony lesz az év során, minek következtében a gazdaság felélénkülését a mezőgazdasági termelés javulásától, valamint a gépkocsi- és kőolajipari termelés növekedésétől várják. „Éppen ezek az ágazatok járulnak hozzá alapvetően a kivitel növekedéséhez, aminek a fiskális konszolidáció terén hozott intézkedésekkel együtt hozzá kellene járulnia a folyó fizetési mérleg hiányának a bruttó hazai össztermék (GDP) mintegy két százalékával felérő csökkenéséhez” – áll a jelentésben.
BELGRÁD – Vincent Degert, az Európai Unió szerbiai küldöttségvezetője ma kijelentette, elengedhetetlenül nagy szükség van a szabályozó testületek megalakítására és a megfelelő törvényi keretre annak érdekében, hogy kiirtsák az internetes médiumokban jelentkező gyűlöletbeszédre. „A médiatörvény-csomag elfogadását követően arra számítok, hogy a médiumok felelősségteljesebben viselkednek majd, amikor információt helyeznek el az interneten” – mondta Degert a Gyűlöletbeszéd az interneten címmel megtartott belgrádi kerekasztal-beszélgetésen. Degert úgy értékelte, hogy a médiumokban jelentkező gyűlöletbeszéd „immár nem elszórt jelenség, hanem gyakorlattá vált”, és emlékeztetett a kilencvenes évekre, amikor a médiumoknak kulcsszerepük volt a „feszültségkeltésben”. „Tudatában kell lennünk annak, hogy Szerbiában továbbra is megbélyegeznek bizonyos csoportokat, mindenekelőtt a roma kisebbséget és az LGBT-közösséget” – mondta Degert és hangsúlyozta, a politikai és egyházi vezetésnek „tisztában kell lennie azzal, milyen szavakat mondanak ki”.
BELGRÁD – A 40 éves börtönbüntetéssel sújtott személyek többé nem lehetnek vádalkus tanúk – ezt tartalmazza a büntetőtörvénykönyv ma elfogadott módosítása. A törvénykönyv módosításának köszönhetően azok a személyek, akiket bűnszervezetek szervezésének vádjával ítéltek el vagy 40 év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki rájuk, többé nem lehetnek védett tanúk. Erre a módosításra a szerbiai parlament 158 képviselője szavazott igennel. A szóban forgó módosítási indítványt a Szerb Megújhodási Mozgalom – Szerbiai Kereszténydemokrata Párt képviselői csoport nyújtotta be, és a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követő napon lép hatályba. Az SZMM-SZKP azzal indokolta a törvénykönyv módosítását, hogy az eddig érvényben levő rendelkezés értelmében a legsúlyosabb bűncselekményekért elítélt személyek is vádalkut köthettek és ily módon elkerülhették a büntetést. többet →
















Fenerbahče se utešio trofejom Kupa


